Delphoi jósdán ez a felírat állt: Gnóthi szeauton- Ismerd meg önmagad
Amikor a delphoicától jóslást kértek, Ő csak annyit mondott: Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is! Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni sorsodat is!
Ez a több évezredes bölcsesség ma ismét „divatba” jött. Mindenfelé találkozunk önismereti foglalkozásokkal, tréningekkel és sok-sok könyvvel. Mikor kezdünk el tudatosan önmagunkkal foglalkozni?
Manapság elcsépeltnek tűnik a szó, hiszen sok helyen olvashatjuk, hallhatjuk eme kifejezést. Mit is jelent valójában? Idősebbektől hallottam, hogy – Ő már oly régóta él a Földön, hogy ismeri már önmagát eléggé. Vajon tudatosan odafigyelünk, vagy csak időnként észreveszünk valamit magunkon?
Számomra az önismeret egy folyamat, amikor tudatosan figyelem önmagam, hogy miképp működök, hogyan reagálok különböző helyzetekben, és milyen eszközeimet használom. És ezeknek az eszközöknek és módszereknek a tudatosítása, tudatos használata, vagy épp nem használata az önismeret.
Mikor változtatunk?
Számtalan inger ér bennünket. A társadalmi / környezeti változások megbolygatták eddig biztosnak hitt világunkat. Amit eddig csak a Tv-ben láttunk és az újságokban olvastunk, most megjelent a mindennapjainkban. Nem hittük el, hogy mindez velünk is megtörténhet.
Az emberek általában két szélsőséges helyzetben kezdenek önmagukkal foglalkozni:
- Ha már valami rossz történt (betegség, baleset, csőd, környezeti kár)
- Vagy ha mindent elértek amire vágytak, de mégsem érzik magukat boldognak
Külső és belső motiváció között nagyon finom a határ, vajon, melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás? Arra reagálunk ami megtörtént velünk, vagy úgy történtek a dolgok, ahogy reagálunk egy-egy helyzetben?
A „jótékony tudatosság” lényege, hogy ébren, kritikusan figyeljük magunkat. Időközönként mérlegeljünk: ne dugjuk fejünket a homokba, inkább fedezzük fel hibáinkat mikor szembesülünk velük. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez egy hibánk, de ugyanakkor idézzük fel az ellentétüket is, gondolatainkban ezt próbáljuk felerősíteni.
Az önmagukat hibáikkal együtt elfogadó emberek nem védekeznek állandóan, harmóniában vannak önmagukkal. A szépség titka a lelki egyensúly, amely tehát abból fakad, hogy nem ítélkezünk sem magunk, sem mások felett.