Gnóthi szeauton – Ismerd meg önmagad

Delphoi jósdán ez a felírat állt: Gnóthi szeauton- Ismerd meg önmagad

Amikor a delphoicától jóslást kértek, Ő csak annyit mondott: Ismerd meg önmagadat, és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. Nem külső erők uralkodnak rajtad, az istenek benned vannak, és jellemed, személyiséged alakítja, formálja jövődet. Változtass magadon, és változni fog a sorsod is! Fogadd el magad, és el tudod majd fogadni sorsodat is!

Ez a több évezredes bölcsesség ma ismét „divatba” jött. Mindenfelé találkozunk önismereti foglalkozásokkal, tréningekkel és sok-sok könyvvel. Mikor kezdünk el tudatosan önmagunkkal foglalkozni?

Manapság elcsépeltnek tűnik a szó, hiszen sok helyen olvashatjuk, hallhatjuk eme kifejezést. Mit is jelent valójában? Idősebbektől hallottam, hogy  – Ő már oly régóta él a Földön, hogy ismeri már önmagát eléggé. Vajon tudatosan odafigyelünk, vagy csak időnként észreveszünk valamit magunkon?

Számomra az önismeret egy folyamat, amikor tudatosan figyelem önmagam, hogy miképp működök, hogyan reagálok különböző helyzetekben, és milyen eszközeimet használom. És ezeknek az eszközöknek és módszereknek a tudatosítása, tudatos használata, vagy épp nem használata az önismeret.

Mikor változtatunk?

Számtalan inger ér bennünket. A társadalmi / környezeti változások megbolygatták eddig biztosnak hitt világunkat. Amit eddig csak a Tv-ben láttunk és az újságokban olvastunk, most megjelent a mindennapjainkban. Nem hittük el, hogy mindez velünk is megtörténhet.

Az emberek általában két szélsőséges helyzetben kezdenek önmagukkal foglalkozni:

  • Ha már valami rossz történt (betegség, baleset, csőd, környezeti kár)
  • Vagy ha mindent elértek amire vágytak, de mégsem érzik magukat boldognak

Külső és belső motiváció között nagyon finom a határ, vajon, melyik volt előbb a tyúk vagy a tojás? Arra reagálunk ami megtörtént velünk, vagy úgy történtek a dolgok, ahogy reagálunk egy-egy helyzetben?

A „jótékony tudatosság” lényege, hogy ébren, kritikusan figyeljük magunkat. Időközönként mérlegeljünk: ne dugjuk fejünket a homokba, inkább fedezzük fel hibáinkat mikor szembesülünk velük. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez egy hibánk, de ugyanakkor idézzük fel az ellentétüket is, gondolatainkban ezt próbáljuk felerősíteni.

Az önmagukat hibáikkal együtt elfogadó emberek nem védekeznek állandóan, harmóniában vannak önmagukkal. A szépség titka a lelki egyensúly, amely tehát abból fakad, hogy nem ítélkezünk sem magunk, sem mások felett.

Olvasd el pdf formátumban

Négy megközelítés

“Alapvetően négy művészetterápiás megközelítés lehetséges. Az egyik az aktív (cselekvő résztvevő) művészetterápia, ahol a terápiás folyamaton belül az adott művészeti technikával fejezi ki, illetve jeleníti meg az élményeit a páciens. A másik a befogadó (receptív, élményfeldolgozó) művészetterápia, ahol kész műalkotások által a páciensben keltett pszichés hatások átélése, megértése, feldolgozása történik. A befogadó művészetterápián való részvétel minden esetben mintát is jelent az adott művészi kifejezési formára vonatkozóan, amely tapasztalat akár alkalmazható, vagy kipróbálható az aktív művészetterápiás helyzetben. Mind az aktív, mind a befogadó művészetterápia, további két terápiás megközelítésre épülhet. A művészetterápia alkotásközpontú (szublimációs) megközelítése azt jelenti, hogy adott művészeti önkifejezés, és az alkotás folyamata hordozza a terápiás hatást, így az alkotás létrejöttével zárul a terápiás folyamat. Az alkotásközpontú terápiák esetében hangsúlyos lehet az alkotások esztétikai tartalma, mert az elkészült alkotásokat sok esetben kiállításokon/rendezvényeken mutatják be. Az alkotást eszközként alkalmazó művészetterápiában az alkotás a terapeuta és a páciens kommunikációjának az alapja, akkor az elkészült alkotáshoz kötődik egy megbeszélés, értelmezés, alkotáshoz kötött jelentéstulajdonítás, amely így a szabad asszociáción keresztüli „feldolgozása” az adott művészi kifejezésnek és a benne megjelenő lelki tartalmaknak.” MMSZKE